Ki vagyok én?
Miskolci József vagyok, egy villamosmérnök Környéről. Párommal közösen neveljük kislányunkat és bár mind a ketten dolgozunk, bizony meg kellett tapasztaljuk, hogy több lábon kell állni, ha anyagilag nagyobb biztonságban akarjuk érezni magunkat.
Bármi közbejöhet
Sajnos hiába jut esetleg az ember egyre feljebb egy vállalat ranglétráján, vagy akár építi a saját vállalkozását a saját főnökeként, szinte mindent el lehet veszíteni egy leépítés, vagy egy rossz időszak miatt. Ha ilyenkor csak egy lábon állt valaki, akkor komoly bajba juthat az egész család.
Lehet, hogy nem tökéletes, de egyszerűen jobb
Én szeretném megelőzni a bajt még akkor is, ha az be sem fog esetleg következni. Ezért örültem, mikor a DXN nevű cégre rátaláltam, mert megvizsgálva az előnyeit és hátrányait a törzsvásárlói rendszerének, rájöttem, hogy ennél biztonságosabban és könnyebben felépíteni egy újabb „lábat” nem nagyon lehet. Nem azt mondom, hogy más jó megoldás nincs, de számomra egyszerűen ez egy jobb és könnyebb lehetőség, hiszen a saját tempómmal építhetek fel egy saját vállalkozást, úgy ahogy nekem nem okoz kényelmetlenséget és nem kell kockára tennem hozzá semmit! Miért gondolom így? Mit kellett ehhez tennem, hogy meggyőződjek erről?
Csak vettem egy csomag kávét és egy tusfürdőt a DXN-től. Kipróbáltam őket és bejöttek. A kávé nagyon finom volt, a tusfürdőt pedig egyből megszerettem. Mire elfogyott az első csomag kávé, már nem akartam másikat inni, mert nekem sokkal jobban ízlett, mint más márkák korábban. Ezután olvastam utána komolyabban a gyógynövényeknek (pl. ganoderma), amik a kávékban és a termékekben vannak (Pl. itt: adaptogén gyógynövények). Ekkor jöttem rá, hogy meg is értem, miért nem kívánok másikat.
Ezek után elégedett törzsvásárlóként amit csak lehetett lecseréltem DXN-es termékekre a háztartásunkban. Kávé, sampon, testápoló, fogkrém, kakaó a gyerkőcnek (is)… Egy éves vásárlói tapasztalat után döntöttem úgy, hogy ezeket a termékeket teljesen nyugodt lelkiismerettel ajánlhatom mindenkinek, mert jók. Úgy döntöttem, hogy akit csak érdekel, azoknak beszélek róluk, mert tudtam, hogy ezzel csak jót tehetek velük és ha megtetszik valakinek és szintén vásárolnak a DXN-től, akkor cserébe a cég jutalékot ír jóvá nekem. Azt hiszem ez egy igazi nyertes kombináció mindenkinek, hiszen mindenki nyer!
Nyugodt lelkiismeret, egészségesebb életmód…szerintem már ennyiért is megéri.
DE! Még pénzt is keresek vele már másodállásban, egyéni vállalkozóként! 🙂
Szerinted Te is meg tudnád csinálni azt, amit én?
Céljaim
Mit akarok elérni?
-
Több lábon álló biztos anyagi hátteret, amit nem csak addig tudunk fenntartani, amíg aktívan dolgozunk
- Megvalósítani olyan vágyainkat, amit a fizetésünkből nem tudunk elérni
- Legyen újra több hónapos nyári szünetünk, mint gyerekkorunkban
- Azt, hogy egy élet munkájának ne legyen csak úgy vége
- A lányom megörökölhesse és tovább élvezhesse ennek a munkának eredményét
Neked is vannak vágyaid?
Szerintem biztosan!
Szerinted megér egy kávékóstolást, hogy megvalósíthasd őket?
Szívesen lennél folyamatosan fejlődő csapatunk tagja? Szeretnéd, ha megtanítanánk mindenre, ami a saját vállalkozásod sikeréhez szükséges?
Érd el te is, hogy minden hónapban egyre több fizetésed legyen!